LVB1

  • Aranymosás,  LVB1

    Boldog évfordulót, meg ilyesmik

    Különleges nap ez a mai! Egy éves évfordulóját “ünneplem” a… – neeem, nem annak, hogy közel egy éve blogoltam legutóbb xD, annak majd 9-én lesz a jubileuma és aznap majd a sarokba térdelek és hamut szórok a fejemre, hogy így elhanyagoltam ezt az oldalt 😀 – szóval, pontosan ma egy éve, hogy a kéziratom elért eredményéről a KMK kiadó Aranymosás pályázatán hírt kaptam.

    Bizony, kereken egy éve jött ki a lektori visszajelzés és egyben Rakéta Projektbe került az lvb1. Hogy miért szerepel fentebb idézőjelben az ünneplés kifejezés, azt mindjárt kifejtem, mert persze nem véletlen a keserű szájíz, de inkább menjünk végig sorjában, hogy mi történt az elmúlt egy évben…

    Ott maradt félbe a sztori, hogy kiörömködtem magam, hogy bekerült az lvb1 a rakétába. Most visszaolvastam erről a korábbi bejegyzést és akkor még szeptemberi szerkesztői megbeszélésről adtam hírt (a ‘mosás oldalán ezt ígérték). Szeptember elején elmentünk egy hétre nyaralni és emlékszem, hogy azon aggódtam, hogy tuti akkor fognak megkeresni a rakétával és milyen gáz már, hogy nem leszek rendesen elérhető…

    Az ígért hónap elmúlt, megkeresés meg nem jött. Valamikor október elején nem bírtam már magammal és rákérdeztem. Mint kiderült, van egy kis csúszás, úgyhogy október második felét ígérték.

    Nem cifrázom, november közepe lett belőle.

    Egyébként ez olyan volt már akkor, mint egy jól megírt regény eleje, amikor megjelenik a később visszatérő motívum a sztoriban. xD Micsoda előrevetítés!

    Különben a szerkesztői beszélgetés zseniális volt a maga nemében, ez úton is köszönet érte Kunos Anna, junior szerkesztőnek. <3 Lőttem róla néhány Insta posztot is (igen, van olyan felület azért, ahol aktív vagyok xD – többnyire), van egy arról, hogyan sikerült hirtelen felindulásból cca 11 órás megbeszélést tartani, meg arról is, hogy mi az a hibatűrés. Szóval szokás szerint semmi konkrétum. 😀

    Idő volt amíg feldolgoztam a kapott infókat, de ráértem hiszen 2023 december 31-ig volt határidőm beküldeni a javított verzióját a kéziratnak.

    Legalábbis ez volt a helyzet február végéig, amikor a kiadó ledobta az atomot: gazdasági okok miatt felfüggesztette az Aranymosás pályázatot. A lökéshullám elfújta a Rakéta Projektet is. (Igen, ez egy popkultúrális utalás akar lenni 😀 )

    Több mint tíz évig futott ez az alapvetően korrekt pályázati rendszer, afféle fény az éjszakában a kezdő írópalánták számára. Mit ne mondjak, volt egy kis közösségi megrendülés a bezárás hírére. Ami engem illet, meglepő mód nem tett érzelmileg padlóra, de átvergődtem egy hosszabb, “mihez kezdjek” fázison mire eljutottam odáig, hogy egy életem – egy halálom, én kijavítom így is ezt a kéziratot, aztán megyek vele tovább valamerre…

    De mi van azokkal, akik egyből pozitív lektorit kaptak?

    Nah, hát ők még mindig várnak a végeredményre. Viszket az ujjam ezzel kapcsolatban, de összességében nem tudok semmi értelmeset reagálni, csak hogy rohadt szomorú, egészen elképesztő és valójában érthetetlen. (Ennél mélyebben azért nem folyok bele, mert nem tűrné a monitor…)

    Nem akarok hálátlannak tűnni, de ilyen szempontból még jó, hogy az lvb1 csak rakétás lett… -.-

    Mi egyéb történt az elmúlt egy évben, ami írós szempontból érdekes lehet?

    Elvégeztem két modulnyi szerkesztőképzést. ^^ Nagyon érdekes volt, és úgy érzem adott egy tök jó alapot (bétázni, de írós szempontból is). A szerkesztés egyébiránt nem feltétlenül nekem való. 😀

    Volt pár ingyenes előadás (és lesz is még!) a Könyvfőváros rendezvény keretein belül, amiken részt vettem. Itt rengeteg érdekes embert sikerült megismerni és nem utolsó sorban a programok is jók voltak. 😀

    Kipróbáltam magam egy Inspiráció Írószakkörön.

    Jelenleg is képezni próbálom magam (dramaturgia, misztikus romantika és általános romi atmoszféra témakörökben).

    És hát persze… A lényeg: javítom / átírom az lvb1-t. ^^

  • Aranymosás,  LVB1

    Megkapta a lektori értékelést az lvb1…

    “Minden megvan ahhoz, hogy bevonzza az olvasót: titokzatos vámpír love interest, fajok közti ellentétek, furcsa gyilkosságok és nem-gyilkosságok, éppen zajló társadalmi krízis. A probléma, hogy igazából egyik ívet sem viszi végig a szerző. Az internet miatt az alaphelyzetet (meteor) nem igazán lehet eltitkolni. A krimiszál az elején érdekesen kezdődik, de aztán elhalványodik a fajok közti konfliktusok és együttélési kérdések mellett, végül a háromnegyedénél megoldódik. A szerelmi szál önmagában jó lenne, a két főhős közt van kémia, van dinamikájuk, azonban nincs lezárása. A lány faji identitásának ütközései jók, azonban a végén nincs döntési pont. Ugyanígy a természetfeletti politika érdekes, de a végén nincs kibontva és megoldva. Összességében a regényben rengeteg potenciál és ötlet van, azonban a jelen formájában egyik szál sem elég erős ahhoz, hogy a regény fő ívét képezze. A mű egy sorozat nyitókötete, így megenged pár nyitott kérdést (pl. V, az edző aurájának rejtélye), de az probléma, ha önmagában nem értelmezhető az első rész. Gond továbbá, hogy a könyv alapvetően a felnőtt problémákat célozza, azonban a világépítés felnőtt fantasynek nem elég mély.  A kézirat a szerkesztési szintnél nagyobb munkát igényel, így ebben a formában nem kapott pozitív lektori ajánlást.”

    Szóval a lektori negatív lett (ahogy korábbi bejegyzésben tippeltem is), de azon túl, hogy a fent idézett bekezdésnyi reflexió tele van pozitív gondolattal, az lvb1-t Rakéta Projektre ajánlották! <3

    A pályázat részvevőiből öten kaptuk meg ezt a lehetőséget (egyelőre, mert ha jól számoltam hatan jutottak tovább pozitív lektorival, és gondolom még onnan is “áteshetnek” páran a rakétába, a második lektori körben), amit én személy szerint úgy fordítok magamban, hogy látnak benne potenciált, csak még masszírozni kell “kicsit” a kéziratot.

    És hogy mit is jelent ez? A Rakéta Projekt keretén belül szeptemberben kapok egy szerkesztőt, akivel át tudjuk beszélni a kézirat hiányosságait, javítani valóit. Ha ezek alapján önállóan, szépen átírom az lvb1-t, akkor soron kívül beadhatom újra a kiadóhoz a regényt.

    Ez szerintem hatalmas lehetőség, és csak csendben mertem drukkolni ezért az opcióért, főleg így, hogy ez az első felnőtt fejjel írt történetem, amit be is fejeztem (még ha nem is jól…). És akkor ha már itt tartok, kanyarodjunk kicsit vissza a lektori értékeléshez!

    A lektori rávilágított a kézirattal kapcsolatos, kicsit homályos, sötétben tapogatózó érzéseimre. Nagyon is örülök annak, hogy az említett problémák nem ismeretlenek számomra, és emiatt nem is ért igazán meglepetésként, hogy mik a regény javítandó részei. Amit én összecsapott befejezésnek gondoltam (és ami miatt egy ideje már dolgozom az átíráson), az valójában a történetben szereplő ívek megoldatlansága (látszik, hogy első körben nem kétrészesnek indult, csak kinőtte magát). Amire félrevezető írói ígéretként utaltam, az az elhalványuló és a story 3/4-nél megoldódó krimi szál. Amit nem behatárolható célcsoportnak gondoltam, az a hiányos világépítés… (nah most kiderül legalább, mennyit profitáltam a Fantasy atmoszférateremtő kurzusból… 😀 ).

    Nagyon várom a szeptemberi diskurzust! Addig is irkálom a kérdéseimet, hogy legyen mivel kiborítani… akarom mondani, szóval tartani a szerkesztőt a megbeszélésen… 😀

  • Aranymosás,  LVB1

    Lezárult az Előszűrés!

    Minden a címben…

    Bizony, nincs több részlet az idei Aranymosás Pályázat keretein belül… o.O

    Esküszöm, azt hittem, hogy még legalább szeptember végéig elhúzódik a beküldött munkák feldolgozása. Az oldalon amúgy közöltek részletes statisztikákat, amiből nekem rögtön beleégett az agyamba, hogy 268 e-mailt kaptak… A korábbi évek alapján (nyilván visszaolvasgattam) nem lepett meg ez a szám, de úgy egyébként! Elég brutális mennyiségű pályamunka.

    48 részlet került ki, vagyis jutott túl az előszűrésen.

    Rögtön számoltam is ebből egy rendkívül bonyolult matematikai képlettel egy százalékot, mert valahogy nekem úgy könnyebb arányosítani, hogy mégis mennyi-az-annyi. 😉

    18%-a jutott át a műveknek. Mondhatni, hogy kicsivel kevesebb, mint az egyötöde.

    Azért ez nem rossz. 🙂

    Whats next?

    Augusztus 5-én érkezik az utolsó kör lektori (igen, jó eséllyel az lvb1 is ebbe esik bele), úgyhogy most kövi péntekig megy a drukk… -.-

    Őszintén? Szerintem megnyerek egy negatív lektorit, minimum az összecsapott befejezés miatt (amit azóta elkezdtem átírni), esetleg a félrevezető írói ígéret miatt (túlzottan krimiként indul), de nem lepne meg, ha gondot okozna a nem behatárolható célcsoport (meg a zavaros zsáner – de lehet ez csak számomra ködös).

    A többi hibájára én is nagyon kíváncsi vagyok. 🙂

  • Aranymosás,  LVB1

    Aranymosás – Átjutottunk az Előszűrésen

    Nem hiába mondják, hogy az alkotónak (legyen az bármilyen műfaj) a saját teremtménye olyan, mint ha a gyermeke lenne… Én máris felvettem azt az idegesítő szokást, hogy többesszámban beszélek rólunk, magamat és az lvb1-t értve ez alatt. xD

    Mondjuk amíg nem kezdek olyasmikről posztolni, hogy “ma már ettünk, büfiztünk és kakiltunk is”, addig talán még menthető vagyok.

    De ami tény, az tény. A baromira idegesítően hosszú címet viselő “A Lidroc, a Vámpír és a Boszorkány bemegy egy bárba…” (röviden: lvb1) misztikus-romantikus opuszom átjutott a Könyvmolyképző Kiadó által szervezett Aranymosás Irodalmi Válogató előszűrésén. <3

    Rettenetesen örülök a kikerülésnek! (bármekkora oximoron is ez) 🙂

    ui.: Tudom ám honnan szedik az Aranymosók a képeket, amiket a beküldött pályamunkák mellé tűznek ki hangulatfokozás gyanánt (hűűű, bizony, egy free stockphoto-s oldalról… ki gondolná 😀 ), és hazudnék, ha Zs.-nek nem mutogattam volna korábban, hogy milyen fotókkal tudnám elképzelni az lvb1-t… (bizony, idáig süllyed a kétségek között vergődő pályázó a várakozás közepette). De az én szegényes fantáziám megállt a rendőrségi helyszínelős, meg a sárga “do not cross” szalagokat ábrázoló képek felszínénél. A KMK munkatársai viszont mélymerüléssel kihalásztak egy remek képet egy fotózó csajról (ezt használom ebben a bejegyzésben én is, hiszen free). Szerintem ezzel 37,4%-kal növelték a részlet olvasottságát. Minimum. 😉