This Love

A Nyugatinál pirosra vált a lámpa. Megtorpanok a villamossínek előtt és azt figyelem, ahogy a járdasziget lassan megtelik körülöttem emberekkel. Áthelyezem a testsúlyom az egyik lábamról, a másikra. Tompán szorít hátul a magassarkúm, valahol az achilles inam alatt, de amikor meglátom, hogy az előttem várakozó lányon miféle stiletto van, rögtön elfelejtek minden kényelmetlenséget.

Talán kerülnöm kéne az aluljáró felé, de elég egy pillantást vetnem jobbra és azonnal meggondolom magam. Olyan tömeg várakozik a megállóban, hogy rögtön elmegy a kedvem tőle. Egyébként is, a Google maps szerint negyed órával korábban fogok odaérni az interjúra. Úgyhogy nem kell sietnem, csak… valahogy kényelmesebb mozgásban lenni.

Zöld.

Egy lusta másodpercet vesz igénybe, míg megindul az áradat. Milyen sok idő, amíg az agy parancsot ad a lábnak: indulj! Olyan esetlen dolog ez. A lámpa vált, az emberek meg csak állnak, a pillanat pedig mintha megnyúlna…

Reccs! – hallom tisztán a roppanó hangot és mielőtt rájönnék honnan származik, összeütközök az előttem igyekvő lánnyal.

– Afrancba! – nyögi egyetlen szóba olvasztva. Felém dől és önkéntelenül elkapom a karjánál. Ismerős illat lengi körbe. Évekkel ezelőtt ugyanezt a könnyű parfümöt használtam én is. Avon This Love.

– Jól vagy?

– Ajj, köszi, persze, csak a cipőm… – mindketten rámeredünk a szerencsétlenül járt stilettora. A kecses fémsarok a sínek közé szorult.

A lány lehajol, amitől félig lecsúszik a nyakáról tavaszi sál. Fürgén felkapja a letört sarkat, majd hirtelen, röviden felnevet. Jó természete lehet, ha ilyen lazán kezeli.

– Köszi! – villant rám egy mosolyt és miközben megfordul, hogy bicegve folytassa az útját, egy laza mozdulattal átdobja a vállán a könnyű kendőt.

Újra megcsapja az orromat a This Love, meg a kelmét átitató öblítő tiszta, friss illata.

Azonnal lefagyok.

Megbillenek.Tenyérrel nekitámaszkodom a hideg, ragacsos csempének. Pff, biztos nem takarítanak rendesen – felkuncogok és tessék-lássék, újra kezet mosok. A tükör is homályos. Mondjuk ennek lehet némi köze az elfogyasztott három… nem, négy gin-tonikhoz… Asszem négy volt.

Pislognom kell párat és kitisztul a kép. A sminkem oké. Frissítek a parfümön – az első fújás elsuhan a vállam felett, de a következőt már jó irányba állítom. Újabb pillantás a tükörbe.

Rendben vagyok.

Kibotorkálok a mosdóból. Furcsa, egy kicsit minden tompa és zsibbadt körülöttem, mintha víz alól hallanám a dübörgő rock’n’rollt. Áporodott cigiszag ül a kocsmán. Hozzak egy újabb kört? Az Undergroundban speckón keverik a gin-tonikot, tuti vasreszeléket ad hozzá a pultos, a vodkába meg mágnest – vigyorgok a hülye gondolaton.

A pultnál tömegnyomor. Nem, majd inkább később. A boxunk felé fordulok.

A srácok a csapatból élénken beszélgetnek egymással, de Krisz már távolról engem figyel és rám mosolyog. Előtte két új, teli pohár, csak a szokásos: gin-tonik és vodka-szóda. Még üres mellette a hely és tudom, hogy nekem foglalja.

Hetek óta tart ez. Bárhogy is kezdődik az este, végül mindig egymás mellett kötünk ki… Elnyomok egy vigyort.

Lehuppanok mellé a fényesre koptatott padra, de túl nagy a lendület, és annyira közel csúszok hozzá, hogy a combom az övéhez simul.

– Bocsi! – nem bírom abbahagyni a vigyorgást. Tenyeremmel a térdére támaszkodok, hogy kicsit távolabb toljam magam. De csak egy kicsit.

Krisz nevet, fehér fogai kivillannak. A szívem bukfencet vet, ahogy ráteszi a forró kezét az enyémre. Közel hajol hozzám, hogy valamit mondjon…

– Mhm… hogy lehet ilyen jó illatod?

Szédülök

elkap egy örvény és zuhanni kezdek

a zene a körülöttünk zsibongó tömeg a srácok a gin-tonik a világ mind eltávolodnak tőlünk

egy fullasztóan szűkös kétszemélyes buborék választ el minket mindentől és mindenkitől

Krisz ajka a fülemet súrolja

beleremegek

neki van jó illata neki

tiszta és friss öblítőillat ami bekúszik az elmémbe és megüli a gyomromat lent egész mélyen

a haja puha mint a selyem az ujjaim elvesznek benne

keze az arcomra téved körberajzolja az állam vonalát cirógat a nyakamon elmerül a tincseim között a bőröm pedig nyújtózkodik az érintése után

a gin-tonikba kevert vaspor őrült táncot járva száguldozik az ereimben az elemek működésbe lépnek mi meg egymásra tapadunk mohón és éhesen

Krisz megcsókol

megcsókol

megcsókol végre!

Anélkül érek át a zebrán, hogy bármit is felfognék a külvilágból. Meg kell állnom egy pillanatra, mert a fejem úgy kóvályog, mintha most ittam volna meg azt a számolatlan mennyiségű gin-tonikot. A gondolatra savanyú nyál gyűlik össze a számban, amitől kényszeredetten nyelnem kell egyet.

A törött cipős lány még nem jár messze, utána sietek.

– Ne haragudj! – állítom meg. – Milyen öblítőt használsz?

A lány mosolya kicsit lehervad és zavartan fordul felém.

– Öhm, fogalmam sincs… Anyu veszi. Valami lila flakonja van.

– Oké, bocs, azért köszi!

Próbálok barátságosan inteni, és hagyom elbicegni, mielőtt még teljesen őrültnek néz. Előveszem a telefonom. Egy hosszú pillanatig csak bámulom a kijelzőn a térképet.

Ó igen, az interjú! Még öt perc séta és odaérek.

Elindulok a megfelelő irányba, közben kikeresem a jegyzeteimet a mobilból és megnyitom a szükséges fájlt, már van benne néhány sor:

• romkocsmák, kifejezetten az Underground
• vízilabda, vízilabdás srácok
• gin-tonik

Kiegészítem a tiltólistát:

• avon this love parfüm és lila flakonos öblítők